További három gyanúsítottat vettek őrizetbe vasárnap a kölni dóm elleni iszlamista terrorfenyegetéssel összefüggésben, amely miatt a német rendőrség szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be a székesegyház védelmére az év végi ünnepek alatt – közölte vasárnap Johannes Hermanns, Köln rendőrfőnöke az MTI tudósítása szerint. – írja a 24.hu
A hatóságok kezére került gyanúsítottakat Duisburg, Herne és Nörvenich városokban fogták el, ahol házkutatásokat is tartottak. A tájékoztatás szerint az ügyben korábban őrizetbe vett 30 éves tádzsik férfi egy olyan hálózat tagja volt, amely más német tartományokra, illetve uniós tagországokra is kiterjedt.
A német rendőrség nem sokkal karácsony előtt értesült egy tervezett iszlamista merényletről a kölni dóm ellen, ami miatt a székesegyházat időlegesen le is zárták. Hermanns szerint a terrorcselekményt egy autóval tervezték végrehajtani.
Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kereszténydemokrata belügyminisztere sikerről beszélt és megköszönte a bűnüldöző hatóságoknak munkájukat. „Az iszlamista szélsőségesek mindig is aktívak voltak, de most a szokásosnál is aktívabbak. A rendőrség igyekszik mindig pár lépéssel előttük járni” – tette hozzá Reul.
A tartományi belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a nagyjából ezer rendőr, aki szilveszter éjjel bevetésen lesz a kölni dómnál, mindent meg fog tenni az ünneplők biztonságáért. Hozzátette, hogy eddig nem észleltek semmi rendkívülit.