Gyurcsány „Terminátor” Ferenc odaszólt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Amint a Blikk is megírta, komoly ítélet született a magyar kormány – és nem Magyarország – ellen Luxemburgban:
A jogállamisági mechanizmust a megfelelő jogalappal fogadták el, összeegyeztethető az uniós szerződések 7. cikk szerinti eljárással, illetve tiszteletben tartja különösen az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét – ismertette döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Döntésének indoklásában az uniós bíróság közölte: elutasítja a Magyarország és Lengyelország által benyújtott, az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamiság elveinek tagállamok általi tiszteletben tartásához kötő feltételességi mechanizmus ellen irányuló kereseteket.
A fentiek nagyjából azt jelentik, hogy Magyarország mindaddig nem kap pénzt az EU-tól, míg a többi között meg nem állítja a korrupciót, és fel nem hagy a jogállamiság sárba tiprásával.
Gyurcsány Ferenc DK elnök, korábbi miniszterelnök erre az ítéletre reflektált a terminátor elhíresült szavaival:
“Benneteket ütnek, de nekünk fáj.
Hasta la vista, baby.
Ennyi volt. Vége.
Hasta la vista, fiúk.
No money, nincs pénz az Unióból, ha így folytatjátok. Nektek a saját zsebetek bánja, nekünk a hazánk, a városaink, a falvaink, a civil szervezetek. Mert ők se kapnak pénzt miattatok. Mert nektek a jog, a tisztesség smafu.
Menjetek már el. Tényleg!”