
A pár és barátaik tábortüzet gyújtottak, ez vezethetett a detonációhoz /Fotó: Northfoto
Kirándulással ünnepelte az esküvőjét egy magyar férfi a párjával és a barátaival, de az erdőben felrobbant egy világháborús bomba: ketten életüket vesztették, többen megsérültek – írja a Blikk.hu
Egy pillanat alatt a káosz és a kétség váltotta fel az addig boldogan ünneplő baráti társaságot, akik nem sejthették, hogy a tábortüzük közelében egy világháborús bomba lapul.
A 31 éves ukrán Liidia Makarchuk nemrég ment hozzá élete szerelméhez, a 43 éves magyar származású Norberthez. A pár, akik Angliában élnek, hivatalosan ott is kötötték össze az életüket, ám Ukrajnában is meg szerették volna ünnepelni a házasságukat a barátaik társaságában. Ezért egy erdei kirándulást szerveztek egy 12 fős csapattal a Kárpátokban, majd este egy tábortűznél telepedtek le, ahol ettek és iszogattak, ám a féktelen szórakozás nem sokkal később rémálommá vált.
Váratlanul ugyanis hatalmas robbanás történt, a tűz körül ülők pedig súlyosan megsérültek. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy, a tábortűz közelében lapuló, első világháborús, még éles bomba robbanhatott be a lángok hatására. A terület ugyanis, ahol letáboroztak mind az első, mind a második világháború idején érintett volt.
Norbert a detonáció pillanatában éppen a holmiját pakolta, így nem volt többiekkel.
– Pakolás közben hallottam a hatalmas robbanást és a sikolyokat. Odarohantam a tábortűzhöz, és Liidia után kiáltottam – emlékezett vissza a rémes pillanatokra Norbert.
Az ifjú feleség kezein, arcán és bal szemén sérült meg súlyosan, testvére és egy barátja pedig az életét veszítette a robbanásban. A helyzetet az is csak rontotta, hogy a mentők 90 perc alatt értek a helyszínre.
– Csengett a fülem aztán csönd lett és semmit sem hallottam, csak magamat. A kezembe temettem az arcom és csak imádkozni tudtam, hogy túléljem, de aztán rájöttem, hogy más is megsérült, nem csak én – mesélte Liidia a DailyMailnek, akinek egy repesz is megsértette a bal szemét.
A fiatal feleség jelenleg még mindig kórházban van, és ugyan járni már képes, még legalább egy hónapot kell bent töltenie. Ha felépül akkor azt tervezi, hogy Magyarországra utazik szerelmével, hogy egy szemspecialista segíthessen rajta.