
Az Index értesülései szerint Ferenc pápa magához tért csütörtök reggelre, de állapota továbbra is aggasztó. Lapunk forrásai megerősítették, hogy a testőrség már megkezdte az előkészületeket Ferenc pápa temetésére – olvasható az Indexen.
Ezzel nem teljesen megegyező információt közölt a Szentszéki Sajtóiroda. Mint írták, „Ferenc pápának pihentető éjszakája volt, ma reggel pedig felkelt az ágyból, és egy karosszékben reggelizett”. Korábban már arról is megjelentek információk, hogy Ferenc pápát kétoldali tüdőgyulladással kezelik a római Gemelli kórházban, állapota válságos.
Csütörtök reggel a Szentszéki Sajtóiroda közleménye arról is hírt adott, hogy a szentatya klinikai állapota „stabil”.
Délután Ferenc pápát meglátogatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, akivel 20 percet töltött négyszemközt. A hét elején a Szentszéki Sajtóiroda közzétette az orvosok által adott nyilatkozatokat, amelyek megjegyezték, hogy a pápa összetett kórképe miatt hosszabb kórházi tartózkodásra lesz szükség.