Schadl balhé – Hogy is volt ez?

Bő másfél hete áll a bál ismét az önálló bírósági végrehajtók körül. A Blikk hozta nyilvánosságra a Schadl – Völner ügyként elhíresült, az újkori Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának – már amire napjainkig fény derült – titkos nyomozati dokumentumait, és a telefonlehallgatások hanganyagait, melyek futótűzként járták be a magyar sajtót.

A hatóságok által bizonyítékként beszerzett hanganyagokon – bátran állíthatjuk – hallható szinte minden. Kenőpénzek átadása, ingatlan mutyi, építési hatóság megvesztegetése, kesergés egy Porsche miatt, és politikusok megfenyegetése is kivehető a felvételekből. Mára már azt is tudjuk, hogyan jutott Schadl György karelnök Spanyolországban tengerparti luxuslakáshoz, és hogyan igyekezett Völner Pál országgyűlési képviselő dehonesztáló adatokhoz jutni a végrehajtók informatikai rendszeréből, politikai ellenlábasa lejáratása céljából. A Blikk által közzétett felvételek hallgatása közben arra a következtetésre lehet jutni, hogy kezdetben bulvár hatást növelendő „maffia módszerek” kifejezés nagyon is valós, egyáltalán nem a hatásvadászat a szóhasználat.

Azzal viszont keveset foglalkozott a sajtó, hogy ez a bűnszövetség mi célból is jött létre, mi volt az a pénzszerzési szisztéma, ami mesés vagyont termelt Schadl Györgynek és családjának, amiből Völner államtitkár is busásan részesült.

Schadl még Völnert is „meghúzta”

A pénzszerzést a végrehajtói praxisok biztosították, pontosabban a mesés végrehajtói nyereségre ácsingózó jogászok, akik a Schadl – Völner kettős lefizetésével jutottak hivatalhoz. De pénzt adtak azok a végrehajtók is, akik korábban egy sima érettségivel látták el a végrehajtói feladatokat, ám a törvénymódosítások miatt jogi végzettségre kellett szert tenniük, záros határidőn belül. Ők azért fizettek, hogy Schadl – egyetemi kapcsolatai révén – átlökdösse őket a vizsgákon, és a legkomolyabb kérdés, amire válaszolniuk kellett – kis túlzással – a „hogy van ma?” legyen. Jöttek is a pénzek, tonna szám. Volt olyan végrehajtó aspiráns, aki 100 milliós tételt szúrt le Schadlnak, hogy elnyerje a hivatalt. Persze, az összeget csak a karelnök tudta, a tényleges kinevezést végző államtitkárnak, Völner Pálnak ezekből a pénzekből általában 2-5 millió forint jutott. A sunyi karelnök még tisztességesen osztozkodni sem szándékozott, gyakorlatilag gombokat dobott az igazságügyi miniszterhelyettesnek. Nyálas, behízelgő modorával, tisztelettudó hangnemével azonban elhitette Völnerrel, hogy gyakorlatilag az államtitkár a főnök, és Schadl függ tőle, ő pedig kegyet gyakorol azzal, hogy sok-sok millióért elintézi, amit a végrehajtók főnöke kér. Szerencsétlen államtitkár nem is sejtette, hogy kegyeltje csupán a bevétel huszad részét dobja le neki, míg ő maga és szintén végrehajtó felesége gennyesre gazdagodik.

Ment is az üzlet fényesen, a százmilliók hullottak a Schadl család házipénztárába. Néha „néhány milla” fizetést adtak az államtitkárnak is, az meg tette a dolgát és beosztottait mozgósítva kinevezte azokat a jogász doktorokat, akik jegyet váltottak Schadlnál a végrehajtói bizniszre.

Csakhogy – mint a piramisjátékok általában – itt is elérték a rendszer határait. No, nem az új belépők fogytak el, mert azok voltak – egyes állítások szerint ma is vannak – hanem az üres végrehajtói praxisok. Nem volt már hova újakat felvenni, a végrehajtásról szóló törvény ugyanis szabályozza a végrehajtók számát. No, nem baj – gondolta Schadl – ha nincs hely, majd csinálunk! És itt indult az őrület, ami egy demokráciában szocializálódott embernek döbbenet lehet, nekünk magyaroknak szinte természetes. A konklúzió: Ki kell rúgni végrehajtókat!

Folytatjuk ám

Következő írásunkban részletesen bemutatjuk, hogy kívánt Schadl megszabadulni sok-sok praktizáló végrehajtótól, hogy és miért indított ellenük fegyelmi eljárásokat. Miként tart embereket felfüggesztés hatálya alatt, ám kötelezve őket irodájuk, infrastruktúrájuk és alkalmazottaik fenntartására, sok esetben már másfél éve. De látni fogjuk azt is, miként gyűjtött dehonesztáló adatokat a végrehajtókról a karelnök, hogy azokkal zsarolva az önkéntes lemondásra vegye rá őket. Részletesen bemutatjuk azt is, hogy mi módon készítettek elő egy olyan rendeletet Varga Judit igazságügyi miniszter – lehet, tudta nélkül – részére, amivel az egyéb iránt jogi szempontból kikezdhetetlen végrehajtót is hivatalvesztéssel lehetett volna sújtani. Aztán kitérünk arra is, hogy a végrehajtói kar, élén Takács Katalin hivatalvezetővel, miért nem hajlandó megszüntetni ezeket a koncepciós eljárásokat még most sem, mikor Schadl céljai a nagyközönség előtt is ismertek.

Kezdőképünk: Itt még boldogok (google.com)