Kovács Gergely a Telexnek megerősítette, hogy Döme Zsuzsannával együtt lemondanak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnöki pozíciójáról. A 444 úgy tudja, komoly belső feszültségek vezettek idáig, ennek tudható be az is, hogy Kovács visszalépett a XII. kerületi polgármester-jelöltségtől. – írja a 444.hu
Ennek kapcsán vasárnap délután azt írtuk, bár Kovács Gergő, az MKKP elnöke 2019 óta tudatosan építette magát a XII. kerületben különböző korrupciós ügyek feltárásával, ráadásul nemrég a Fidesz is bejelentette, hogy nem indítják újra Pokorni Zoltánt, mégsem lesz polgármesterjelölt a következő önkormányzati választáson. Az MKKP kerületi szervezetének oldalán azt írta azért, mert a tagság nem támogatta, hogy részt vegyen az előválasztáson:
„Sziasztok, mi akkor végül nem indulunk a XII. kerületi önkormányzati választáson, lett volna egy tök jó lehetőség rá, hogy én polgármester legyek és kutyapártos legyen a testületben a fele képviselő, ez részben előválasztáson dőlt volna el, ami szerintem simán nyerhető lett volna. Sajnos ezt a kutyapárt többsége nem támogatta.”