Több mint száz darab modern villamos mozdony beszerzése vált kétségessé. – írja a blikk.hu
A járműpark felújításánál a kormány már nem számít a Siemens közreműködésére – idézi Lázár Jánost az Atv.hu. A riport szerint az építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott az egyik legnagyobb német vállalatról: Már nem barátkozunk velük.
– Nem tervezzük, hogy Siemens járműveket vásárolunk – szögezte le a tárcavezető. Hogy ennek van-e köze a Paks II.-projekthez vállalt és szerződésben foglalt vezérlőrendszerek leszállításához – amely szintén Siemens-beszerzés, és jelenleg teljesen bizonytalan a megvalósulása –, az egyelőre nem ismert – írja a vg.hu.
Mindenesetre Lázár János bejelentése azért is lényeges, mert tavaly tavasszal az akkor még innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László arról számolt be, hogy lezárult egy 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, amelyet az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert el.
A Siemens Vectron mozdonyai óránként 200 kilométer/órás sebességre is alkalmasak, és az volt a terv, hogy az IC-szolgáltatás megújítására és az IC+-szolgáltatás bővítésére használják majd fel az új járműveket. Erről 2022 áprilisában keretmegállapodás is született, a szállítási szerződések aláírását pedig 2022 végére várták. Ha sikerült volna tartani az ütemet, a beszerzésből érkező első mozdonyok 2024-ben állhatnának forgalomba.
Ebből, most úgy tűnik, semmi sem lesz.
Lázár János ugyanis jelezte: a jövőben felülvizsgálják az együttműködéseiket, bár hozzátette, hogy aki eddig a magyar kormánynak, illetve Magyarországnak szállított járművet, az alapvetően rendben van, legyen szó a Siemensről, a Stadlerről vagy bármilyen más cégről.
Persze a fejleménynek voltak előjelei. Tavaly fontos módosítás jelent meg a Magyar Közlönyben a vasúti személyszállítás járműállományának korszerűsítésével összefüggő feladatokról szóló kormányhatározat kapcsán. Ebben az állt, hogy a kormány a vasúti személyszállítás járműállományának korszerűsítésével összefüggő feladatokról szóló 1435/2022. (tavaly szeptember 7-én megjelent) kormányhatározat második pontját visszavonja. Ez egyfelől érintette a 39 plusz 10 opciós darabszámú, 230 kilométeres/órás maximális sebességre képes, legalább hétkocsis, új gyártású vasúti távolsági személyszállító szerelvény szolgáltatásként történő biztosítására vonatkozó feltételes, tárgyalásos közbeszerzési eljárást, ami ezzel ellehetetlenült.
Ráadásul az érintett kormányhatározat első pontja éppen a villamos mozdonyok beszerzése volt, amely bizonyos értelmezések szerint a második pont kiiktatásával ugyancsak semmisnek tekinthető. A mostani bejelentés ebbe az irányba mutat.