Orbán Viktor miniszterelnök – a hagyományokhoz híven – idén is részt vett az év utolsó kormányinfóján. Egy rövid beszédet követően közel két órán keresztül válaszolt a hazai és külföldi újságírók kérdéseire. A Blikk külpolitikai és belpolitikai kérdésekről is faggatta a kormányfőt. – írja a blikk.hu
Az amerikai politikát elnézve úgy tűnik, hogy Donald Trump erős kihívót kaphat a republikánus oldalon a floridai kormányzó személyében. Kit támogat ebben a versenyben? Kitart Trump mellett?
— Szerencsére semmilyen jelentősége nincs annak, hogy kit támogatunk. És egy lojális fajta vagyunk, mi kitartunk a barátaink mellett.
Két hete volt évfordulója annak, hogy kipattant a Völner-botrány. Találkozott azóta Völner Pállal? Beszélt vele esetleg?
— Nem, sajnos nem.
Mivel szabadlábon van, ezért összefuthat vele miniszterelnök úr is az utcán. Ha ez megtörténne, mit mondana neki?
— Megkérdezném, hogy van és hogy áll az ügye.
Barátsággal üdvözölné?
— Megkérdezném, hogy áll az ügye. Természetesen egészen addig, amíg nem ítélik el, úgy tekintenék rá, mint minden magyar állampolgárra, akit egyébként gyanúba hoztak vagy vád alá helyeztek.
Másfél hete derült ki, hogy a külügynél folytatja két volt ellenzéki, jobbikos képviselő, Volner János és Bencsik János. Mit gondol, mi az üzenete annak, hogy két ellenzéki politikus is ilyen jó pozíciót kapott a külügytől?
— Remélem, alkalmasak arra a munkára, amire vállalkoznak. Szerintem a másik oldalról is van ilyen. Én örülök annak, hogy a külügy megpróbál eleget tenni annak a gondolatnak, hogy külpolitikát pártalapon nagyon nehéz folytatni. Sokkal jobb, ha annak szélesebb, nemzeti alapja van, és hogyha valaki képes azonosulni a külpolitikai irányvonallal, legalább olyan mértékig, ami a minimum, de más politikai fészekaljából érkezik, nem látok kivetnivalót abban, hogy a külügyben értelmes munkalehetőséget kapjon. Jobbról is, és balról is.
De van tudatosság abban, hogy olyan ellenzéki politikusok, volt ellenzéki politikusok kapják meg ezt a lehetőséget, akik nem vettek részt például a választások előtti összefogásban?
— Miután ezek nem politikai döntések, hanem szakmaiak, erről a külügyminiszter urat kell megfaggatnia.