
A pápa egy hétre lemondta az összes nyilvános szereplését / Fotó: Fuszek Gábor
Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti – közölte Sergio Alfieri sebészorvos, a pápát operáló orvos csoport tagja. – írja a blikk.hu
Elővigyázatosságból orvosai arra kérték a pápát, hogy lábadozásának első részét töltse a kórházban. A katolikus egyházfő gyógyulásának elősegítése érdekében javasolták ezt, ő pedig beleegyezett. Emellett azt tanácsolták a pápának, hogy hagyja ki a vasárnapi áldást, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna, hogy ne terhelje meg a hasfalát – fogalmazott a professzor.
Ferenc pápa hasi műtétje óta először tegnap adott ki üzenetet, amelyben arra kéri a híveket, hogy „tartsanak engem imáitokban”.
„Őszintén értékelem az elmúlt napokban kapott imákat és a közelség és szeretet számos megnyilvánulását” – írta a pápa pénteken közzétett tweetjében. „Imádkozom mindenkiért, különösen azokért, akik szenvednek. Arra kérlek benneteket, hogy tartsatok imáitokban” – tette hozzá.
Ferenc pápa szerdán háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott. Ez a harmadik eset 2013-as megválasztása óta, hogy 86 éves egyházfő kórházi ápolásra szorul.
A Vatikán közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.