Vlagyimir Putyin vezetésével a mai napon ünneplik az oroszok a győzelem napját, amely a Szovjetunió náci Németország felett aratott diadalának évfordulója. Az egész világ azt találgatja, vajon bejelent-e valamint az orosz vezető? És ha igen, mit? – írja a blikk.hu
A moszkvai felvonulás egyfajta katonai parádé lesz. Már a szombati főpróbán is számtalan katona és katonai jármű vonult fel a Vörös téren, miközben harci gépek és helikopterek köröztek felettük. Várhatóan egy interkontinentális ballisztikus rakétát is felvonultatnak majd a helyszínen hétfőn – írja a 24.hu.
Az eseményen beszédet mond majd az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is, akitől az egész világ egy olyan bejelentést vár, amely fordulatot hozhat az ukrajnai háborúban.
Mint az köztudott, Oroszországban „különleges katonai művelet”-ként van nyilvántartva az ukrajnai háború, amely jobban elhúzódik, mint ahogyan arra február végén számítani lehetett. Ennek okán sokan úgy vélik, hogy Putyin a háború bejelentésére készül, amely azt jelentené, hogy Oroszország is elismeri, háborúban áll Ukrajnával, és ez minden bizonnyal nagyobb mértékű katonai erőforrásokhoz juttatná hozzá az elnököt. A Telex szerint egyébként a Kreml hivatalosan kizártnak nevezte, hogy a győzelem napi parádén bejelentenék, hogy Oroszország hadat üzen Ukrajnának.
Egy másik elmélet a nyugati tisztviselők és geopolitikai elemzők, valamint az ukrán hírszerzés véleménye a bejelentés tárgyáról. Szerintük Putyin a mai napon bejelenti a győzelmet Ukrajnában. Ez első sorban a keleti Donbasz térségre vonatkozhat, ahol a múlt héten komoly eredményeket értek el az orosz erők.
A két – szakértők szerinti legvalószínűbb – forgatókönyv tehát az invázió kiterjesztése és a katonai erők fokozása Ukrajnában, vagy a sikeresen elfoglalt térségek megtartása és a győzelem kikiáltása.
Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök egyébként a Chatham House brit agytröszt képviselőivel folytatott videóbeszélgetésében elmondta, hajlandók volnának a kompromisszumokra: „Ukrajna hajlandó lenne elfogadni egy békemegállapodást Oroszországgal, ha az orosz erők visszavonulnának az invázió előtti, február 23-i állásaikba”.