Egy olyan rendőrautó alá rejtett pokolgépet az ismeretlen merénylő, amely Recep Tayyip Erdogan politikai rendezvénye során ügyelt volna a biztonságért. – írja a liner.hu
Sikerült meghiúsítania a török titkosszolgálatoknak egy merényletkísérletet, amelyet az ország elnöke, Recep Tayyip Erdogan ellen akartak elkövetni – írta a török sajtó beszámolója alapján a The Jerusalem Post.
Erdogan szombaton vett részt egy nagyobb politikai rendezvény, ahol nagy számban jelentek meg szimpatizánsai. Már sejthető volt napok óta a nagyobb tömeg, ezért a török rendőrség jelentős számban megjelent.
Az egyik rendőrautó alá azonban egy egyelőre ismeretlen merénylő pokolgépet rejtett, amelyet nem sokkal az esemény kezdése előtt érzékeltek. Ez a jármű biztosította volna részben az elnök biztonságát, így biztosan ellene irányult a merénylet.
A török titkosszolgálat időben érzékelték a veszélyt, értesítették az egyenruhásokat, amelynek tűzszerészei gyorsan eltávolították és hatástalanították a pokolgépet. Most vizsgálatot indítottak a merénylő személyének felkutatása érdekében.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy Erdogan elnököt erőszakkal próbálják meg eltávolítani a hatalomból. Mint ismeretes, 2016-ban a hadsereg puccsot akart végrehajtani az elnök ellen, melyről itt lehet részletesebben olvasni.