
A Facebook atyja naponta vesztett súlyos milliárdokat / Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds
Súlyos milliárdokkal lett szegényebb a Facebook atyja, Mark Zuckerberg. A cégguru csütörtökön szembesült a hírrel, hogy 2015 óta először így most már nem tartozik a tíz leggazdagabb ember közé. – írja a blikk.hu
A kommunikációs cég alapítója 29,8 milliárd dollártól kellett búcsúznia egyetlen nap alatt, csütörtökön ugyanis 26 százalékkal csökkent a Facebook anyagénének, a Meta részvényeinek az ára, ráadásul a napi veszteség értéke sem kecsegtette jóval: meghaladta a 200 milliárd dollárt. A Forbes szerint Mark Zuckerberg vagyona a drasztikus pénzcsökkenés miatt 84,3 milliárd dollárra csökkent, így történhetett meg, hogy végül kikerült az említett listáról.
A 37 éves Zuckerberg a napi veszteségek mellett még mindig csak második a New York-i tőzsde történetében.
A cégre egyébként az Apple is mért súlyos csapást. Megváltoztatta a hozzáférési szabályokat, így a Meta 10 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el, amely miatt kénytelen volt beharangozni a szomorú hír a részvényeseinek: ez a negyedév nem lesz olyan mint korábban.