
A Lukoil közleményben reagált a vezető halálhírére / Fotó: MTI/Kovács Attila
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Ravil Maganov, Oroszország második legnagyobb olajtermelő cége, a Lukoil igazgatója csütörtökön. A cégvezér kizuhant egy moszkvai kórház ablakából. – írja a blikk.hu
A 67 éves Maganov – aki a Lukoil alelnöke is volt – 1993-ban, röviddel a cég megalakulása után került a Lukoilhoz. Az olajvállalat a vezető haláláról szóló közleményében azt írta, Maganov súlyos betegség után hunyt el. A férfi felügyelte az olajfinomítást, -termelést és -feltárást is, majd 2020-ban a Lukoil igazgatója lett. Testvére, Nail a közepes méretű Tatnyeft orosz olajtermelő cég vezetője. Ravil Maganov közeli kapcsolatban állt a Lukoil egyik alapítójával, Vagit Alekperovval – írja a Reuters.
Alekperov, aki volt szovjet olajminiszter-helyettes is, azután mondott le a Lukoil elnöki posztjáról, hogy Nagy-Britannia vagyonának befagyasztását és beutazási tilalmat rendelt el vele szemben az Oroszország ellen bevezetett szankciók részeként.
A Lukoil reakciója
A Lukoil honlapján azt írta, Ravil Maganov súlyos betegség következtében hunyt el. Az ügyvezető igazgatót méltatták: óriási mértékben járult hozzá nemcsak a társaság, hanem az egész orosz olaj- és gázszektor fejlődéséhez.
Maganov olajkezelőként kezdett dolgozni, és csak néhány évvel később vette át a Langepasneftegaz termelési egyesület igazgatását, amely egyike annak a három vállalkozásnak, amelyek megalapozták a Lukoil sikertörténetét.
Az üzletember sok éven át vezette a Lukoil upstream blokkját első ügyvezető alelnökként. 2020-ban a PJSC Lukoil igazgatótanácsának elnökévé nevezték ki. Munkájáért számos nemzeti díjat kapott.
A Lukoil több ezer alkalmazottja gyászolja őt, és őszinte részvétét fejezi ki Ravil Maganov családjának – olvasható a társaság közleményében.