A kínai SVOLT akkumulátorgyártó nem épít gyárat a németországi Brandenburg tartományban. A cég azt állítja, hogy újraértékelte a stratégiáját, és így már nem tűnik jó befektetésnek az újabb német akkugyár – írja az autopro.hu. – írja a 24.hu
A társaság sajtóközleménye szerint „a különböző szinteken – a nemzetközi büntető tarifák veszélyétől az elhúzódó és egyenlőtlenül elosztott támogatások miatti piaci torzulásokig – a tervezési biztonság amúgy is alacsony szintje mellett, egy „jelentős ügyfél is törölte a projektjét”. Azaz a jelenlegi politikai helyzetet eleve bizonytalannak érzi az SVOLT, ráadásul még egy potenciális partnere is visszalépett, így pedig már nem éri meg a gyár felépítése.
„Az autóipari piac jelenleg jelentős ingadozásokkal és kihívásokkal küszködik világszerte, elsősorban az elektromos mobilitásra való átállás miatt” – idézi a portál Kai-Uwe Wollenhauptot, a SVOLT Europe elnökét.
A kínai cég 2022 szeptemberében jelentette be, hogy újabb – 16 gigawattóra kapacitású – akkumulátorcella-gyártó létesítményt hoz létre az európai piacon. A cég átvett egy üzemet a Berlin közelében, a termelést 2025 elején kellett volna elkezdeni.
A sajtóközlemény nem tér ki arra, hogy a cég mennyit fektetett be a telephelyre, mielőtt lemondta terveit. A meglévő épületek átalakítási munkáit és az akkumulátorgyártó rendszerek telepítését azonban már kifizették, így
valamennyit biztosan bukott a projekten a kínai vállalat.
Tavaly áprilisban az SVOLT még grandiózus tervekkel állt elő: bejelentette, hogy nem kevesebb, mint öt üzemet kíván felhúzni Európában, és a létesítmények egyikét valahol Kelet-Európában építené fel.