Az orosz védelmi tárca szerint 60 méteren múlt az ütközés az ő hajójukkal. – írja a hvg.hu
Az amerikai haditengerészet Chafee rombolója pénteken megközelítette és megpróbálta átlépni az orosz államhatárt a Japán-tengeren, amit az orosz Admiral Tribuc nagy tengeralattjáró-elhárító hajó megakadályozott – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A tárca által kiadott tájékoztatás szerint a Chafee pénteken a Japán-tengeren megközelítette az orosz felségvizeket, és megpróbálta átlépni az államhatárt.
Moszkva szerint az Admiral Tribuc figyelmeztette az amerikai hajót, hogy ez megengedhetetlen, valamint hogy a hajózás elől a Tengeri együttműködés-2021 fedőnevű orosz-kínai tengeri tüzérségi gyakorlat miatt lezárt területen tartózkodik.
Az orosz fél azt állította, hogy az amerikai romboló a figyelmeztetést követően nem változtatott irányt, hogy elhagyja a lezárt területet, ezért az orosz hajó is olyan irányt vett, hogy a betolakodót kiszorítsa az orosz felségvizekről.
A Chafee végül az Admiral Tribuctól mindössze 60 méterre változtatott irányt. A moszkvai védelmi minisztérium az amerikai romboló legénységének cselekedetét a vonatkozó 1972-es amerikai-orosz kormányközi megállapodás durva megsértésének nevezte.
Június 23-án az orosz haderő figyelmeztető lövésekkel késztette útvonala módosítására a Defender brit rombolót a Krím félsziget közelében.