Egész Csorna megdöbbent a hétvégén történt bestiális gyilkosságon. – írja a blikk.hu
A kisvárosban mindenki ismerte K. Istvánt, a jó kezű, jó nevű péket, akinek a diós kiflijeiért, cipóiért vidékről is jártak az Arany János utcai kis boltba. Tudták, hogy a vállalkozó egy ideje egy fiatal fiúval, V. Dominik Márkkal élt együtt, a helyiek szerint békében, barátságban. Ám a kapcsolatukra ráült a féltékenység: a fiatal fiú szerette a barátja gyermekeit, de azt nem viselte jól, ha István a gyerekek anyjánál látogatta meg a kicsiket. István a múlt hét szombatján is oda készült egy születésnapi partira, ám már nem ért oda… megölték. A rendőrség körözést adott ki a fiatal férfi ellen, hiszen ő láthatta utoljára az áldozatot, ő zárhatta rá a bérelt lakásuk ajtaját, ő lehet a felelős a haláláért.
– Megdöbbentünk, lefagytunk – mondta a Blikknek Kertész Lajos, annak a kifőzdének a törzsvendége, ami egy saroknyira van attól a lakóparki ingatlanról, ahol holtan találták hozzátartozói a 39 éves vállalkozót.
– Itt soha nem volt probléma, hogy ki milyen elveket vall, milyen a bőrszíne, kit szeret, egy a lényeg: becsületes-e, vagy sem. Tudtuk Istvánról, hogy bár boldog párkapcsolatban élt, gyermekei vannak, a fiúkat is szerette, sőt, újabban már csak azokat. Megismerkedett ezzel a fiatal sráccal, naponta jártak ide ebédelni ők is, vidámak voltak, sokat nevettek, nem zavartak senkit. Hiába két férfi, látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. Éppen ezért nem is nagyon tudjuk hová tenni ezt a esetet… azt, hogy milyen indulatok lehettek abban a gyerekben, hogy végzett azzal, aki támogatta, aki szerette, aki megadott neki mindent.
A kisváros főterének közelében levő pékségben némán adják egymásnak a kilincset a vevők. A kisírt szemű alkalmazottak még nem tértek magukhoz a sokktól, de az élet nem állhat meg, a kemencéket befűtötték, a vevőket ki kell szolgálni:
– Nagyon sajnáljuk Istvánt, nagyon rendes ember volt, egy igazi vidám, pörgős alkat, aki soha nem tudott meglenni egy helyben, mindig többet, újat akart – mondta az egyik törzsvevő, G. Edit. – Felfoghatatlan, ami történt. Szerették egymást, összevesztek, de egyetlen kapcsolatban sem fajulhat idáig egy vita. Az a fiú nem tudta kezelni a dühét. Beszéltem szomszédokkal, azt mondták, mészárszék volt a lakásban. Szerintem fel sem fogta, mit tesz, csak a féltékenység vezette.
A Felsőszer utcai társasház egyik ajtaján ott a rendőrség vörös pecsétje: lezárták a lakást, a tulajdonost is majd csak a helyszínen talált nyomok elemzése után engedik be, akkor adják ki a rokonoknak István holmiját. A ház előtt rendőrautó áll, két járőr vigyázza az utcát.
– Úgy tudjuk, aznap István a gyermekei anyjához készült, egy születésnapi zsúrra, ahová Dominikot nem hívták meg – mondja az egyik szomszéd, Ferenc. – Amikor a gyerekek az apánál voltak, ketten vigyáztak rájuk, semmi baj nem volt velük, de az anya azt nem engedte meg, hogy hozzájuk a fiatal férfit is elvigye az apa. Azt beszélik, ebből alakult ki egy parázs vita, hangos veszekedés, majd néma csend. Hogy ez a csend mit jelentett, az csak másnap derült ki, amikor már többen is keresték Istvánt, mivel nem adott életjelet magáról, nem nyitott ajtót, pedig ha a kocsija otthon volt, neki is otthon kellett lennie. Egy pótkulccsal nyitották rá az ajtót, s onnantól szirénaszó verte fel a város nyugalmát, de a szomszédunkat már nem lehetett megmenteni.
A rendőrség emberölés minősített esetének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. V. Dominik Márkot a gyilkosság felfedezése után alig 24 órával egy miskolci kutyafuttatón fogták el. Amikor a férfi meglátta a rendőröket, többször megszúrta magát egy késsel, ezért kórházba szállították.