A rendőrség az emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. – írja a blikk.hu
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. D. 29 éves nyírteleki lakos ellen, aki a feleségére támadt és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő közvetlen életveszélyben volt.
A rendőrségre egy férfi tett bejelentést 2022. szeptember 30-án 6 óra 9 perckor és elmondta, hogy a szomszédjában élő férfi felesége vérző sérülésekkel kért tőle menedéket és segítséget, mert a férje megütötte, és több esetben egy késsel megszúrta. A bántalmazott nőnek sikerült a házból kimenekülnie, de másfél éves gyermeküket már nem tudta magával vinni.
A segélyhívásra a rendőrök azonnal reagáltak, perceken belül a helyszínen voltak, ahol a sebesült nőt a mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítették. A fiatal nő mielőtt eszméletét vesztette, még annyit el tudott mondani a rendőröknek, hogy a férje a közös gyermeküket bezárta egy szobába, őt bántalmazta, több esetben megszúrta, miközben azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba, és önmagával is végezni fog.
A rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja az esemény jellegére tekintettel riasztotta a Terrorelhárítási Központot. Az azonnali beavatkozást igénylő helyzetben a speciális egység helyszínre irányítása mellett rendhagyó módon a Terrorelhárítási Központ főigazgatója telefonon felvette a kapcsolatot a helyszíni parancsnokkal, és személyesen irányította, instruálta a helyszínen intézkedő rendőri egységeket a felfegyverkezett férfi mielőbbi elfogása, és a gyermek sérülésmentes biztonságba helyezése érdekében. A nyíregyházi rendőrök a kapott instrukciókat figyelembe véve behatoltak a lakóházba, ahol a gyerekszobába bezárva sértetlenül megtalálták a gyermeket és biztonságba helyezték. Az apára egy másik szobában találtak rá eszméletlen állapotban, ami láthatóan az önmagának okozott sérülések miatt következett be.
A mentők a két sérültet kórházba vitték, a gyermeket a helyszínen megvizsgálták, és megállapították, hogy sérülést nem szenvedett így átadták a hozzátartozóknak.
A nyomozók Sz. D.-t emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt, és a büntetőeljárás alatt mindvégig fenntartott. Az eljáró hatóság a bűncselekmény minősítését az eljárásban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntettre módosította.
A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek – írja a police.hu.