Vasárnap este interjút sugárzott a Partizán Magyar Péterrel, a képviselői mandátumáról szombaton lemondott egykori igazságügyi miniszter Varga Judit volt férjével. – írja a propeller.hu
Őt mélységesen felháborította, ahogyan a jobboldali sajtó, Rogán Antal irányításával, a köztársasági elnökkel bánt, függetlenül attól, hogy hibázott. Itt arra gondol, hogy Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben beleszállt páros lábbal Novákba, mert ha a sajátunkkal így bánunk, akkor másokkal hogyan bánunk. Szerinte azért hallgatott egy héten át a Sándor-palota a kegyelmi ügyről, mert a Rogán-művektől ezt a tanácsot kapták, majd utána jött Orbán bejelentése. Bayer Zsolt mögött felbujtóként Rogán Antal véli felfedezni Magyar Péter, már csak azért is, mert még az MTI-közleményeket is Rogánék hagyják jóvá, nem kell sokat gondolkodni arról, hogy ki állhat a kommunikációs támadás mögött.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy több olyan ügy volt, amely a kelleténél jobban ráégett a feleségére. Ilyen volt a budai lakásvásárlásuk, amelyet hitelből intéztek, és amelyről eredetileg Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal tudott, és alighogy Varga elmondta előre az információt nekik, rövid úton kijött az információ a Blikkben.
Orbán Viktor univerzumában Rogán egyfajta Richelieu
– fogalmazott Magyar és rá célozva azt mondta, azok az emberek röhögnek mindig magukban, akik soha nem állnak ki a nyilvánosság elé, akik sosem elszámoltathatók, és azok viszik vásárra a bőrüket, akik elszámoltathatók.
Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy ez nem most kezdődött, Rogán már régen is ilyen pozícióban volt, és a Fideszen belül nem látni kritikát Rogán működését illetően, Magyar azt mondja,
nem biztos, hogy a fideszes világ jól jár Rogánnal, de két fideszes világ van, a külső világ nem lát bele a belső világba.
Arra a kérdésre, hogy a Rogán-művek melyik lejárató kampánya volt a legellenszenvesebb, azt mondja, a bevándorlással kapcsolatos propaganda, számára az, ami egyébként valós migrációs problémára ráépült, már sok volt, de elismeri, hogy a választások megnyeréséhez mindig kellenek ilyen kerettörténetek, ezeket a másik oldalnak inkább eltanulnia kellene, nem kárhoztatnia.
Hogy milyen volt Novák és Varga viszonya, volt-e köztük rivalizálás, Magyar Péter a volt felesége véleményét tudta megosztani, azt mondta, szerinte a részéről jó viszony volt kettejük között, Varga nem látott versenytársat Novákban, jó személyes viszonyban vannak.
Arról, hogy a Facebook-bejegyzésében Tónikról, Barbarákról és Ádámokról írt, Gulyás Márton műsorvezető azt kérdezte, ezek szerint Magyarnak ezeket a Schadl György által említett neveket sikerült dekódolnia. Magyar azt mondta, erről elég ennyi, de őt például Ádám, vagyis Rogán kabinetfőnöke hívta fel, amikor nem akarta aláírni a Diákhitel Központnál az említett kommunikációs szerződést, és próbálta rábírni, hogy írja alá.
Amikor azt látod, hogy az egész ország pár család kezében van, akkor hová lehet még hátrálni?
– tette fel a kérdést Magyar, hozzátéve: kialakulhat egy normális országban, hogy pár családé az ország fele?
Én azt gondolom, hogy Rogán Antalnak mennie kell, el kell hinnünk, hogy enélkül is működik.
– mondta.
Ez a rendszer nem annyira stabil, mint amennyire kívülről látszik, bár kívülről nehezen váltható le
– mondta Magyar Péter, hozzátéve, szeretne változást és azt szeretné, ha ez magától, belülről megtörténne, mert amíg a miniszterelnök pozícióban van, ilyen hatalmi centralizációval, ilyen kommunikációval, ilyen szolgálatokkal kívülről nagyon nehéz. Viszont körbenézve, mondja, nagyon gyorsan tudnak összedőlni rendszerek.
Én nem mondom, hogy nekem atombombáim vannak, bár nem mondom, hogy nincsenek, de nem akarok senkit fenyegetni.
Szeretnék változást és szeretném, ha ez magától megtörténne, mondja Magyar, majd arra a kérdésre, hogy készen áll-e arra, hogy komolyabb téteket kitegyen az asztalra, azt felelte: szeretném, ha ez az ország jó irányba menne. Félelem van benned? – tette fel a kérdést Gulyást, mire az a válasz érkezett: Ezek után? Nem meséltem el mindent, sok minden történt, nincs.
Ha én lennék Rogán Antal, akkor nagyon vigyáznék, hogy Magyar Péternek a haja szála se görbüljön
– tette hozzá.
Amikor Magyartól azt kérdezte Gulyás, hogy nem arról van-e szó, mint Simicska esetében, hogy a hallgatása árát próbálja felsrófolni, az igazságügyi miniszter volt férje azt felelte, hogy szerinte meg akarták fizetni a hallgatása árát még jóval korábban, úgy, hogy ő nem kérte. Részleteket azonban nem mondott.
Számára innentől nincs visszaút, mondja, ő ezzel már korábban leszámolt, csak akkor még nem tehette ezt meg. Biztos kellemetlen lesz a mostani kiállása a családja, volt felesége és a gyerekei számára, mondta, de nincs hová hátrálni.
A Diákhitel Központ volt vezetője magáról azt mondta, hogy 2002-ben az egyetemen kötött barátságot Gulyás Gergellyel, utána lépett be a Fideszbe, mindig is a nemzeti oldalon állt, Mádl Ferenc a keresztapja például, a 2006-os rendőrattak áldozatait is fiatal ügyvédjelöltként segítette. Vagyis, mint mondta, ízig-vérig be van kötve erre a politikai oldalra, bár rendszerkritikus elemnek tartja magát, szigorúan befelé fejezte ki a nemtetszését, amikor úgy érezte, nem jó irányba mennek a dolgok. Ilyen volt például az is, amikor az egyetemek alapítványba szervezésével nem értett egyet. Gulyás Gergelyt eddig a barátjának tudta, de vele nem egyeztetett a bejelentéséről.
Szerinte mutatkozott arra esély, hogy egy olyan generáció jön a Fideszen belül, akik átveszik az irányítást és más lesz belőle, a felesége is dolgozni ment a kormányba, nem anyagi haszonszerzésből és soha nem is vett el semmit a közösből. Mutatkozott esély arra, hogy megváltozzanak a dolgok, de a hétvégi események ennek alávágtak.
miniszter Varga Judit volt férjével – írja a HVG.