A magyar állam tömegével engedi el a külföldi embercsempészeket, mivel a magyar börtönök túlzsúfoltak. Ezzel pedig a szabadult rabok szinte amnesztiával felérő lehetőséget kapnak tőlük. – írja a blikk.hu
Egy április kormányrendelet lehetővé teszi, hogy az elítélt külföldi embercsempészek szabadulhassanak, a magyar állam cserébe azt kéri tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el Magyarországot – számolt be a hvg.hu. Mindez azért történik, mert a magyar börtönök túlzsúfoltak. A döntés szinte amnesztiával ér fel, olyanok esetében is, akik szervezett bűnözői csoportok tagjai.
Az állam ráadásul még azt sem kifejezetten ellenőrzi, hogy valóban elhagyják-e az országot vagy vissza térnek-e anyaországukba letölteni a fennmaradó büntetést.
A börtönökben pedig mindez feszültséget okoz, mivel a magyar rabok diszkriminációnak érzik, hogy ugyanazért az elkövetett bűncselekményért ők viszont nem szabadulhatnak. A döntés főleg annak a fényében okoz nagy felháborodást, hogy nemrég Budaházy György is köztársasági elnöki kegyelmet kapott.
A lap információi szerint volt olyan rab, akit Tiszalökről helikopterrel fuvaroztak el a román-magyar határig. Mindeközben pedig az ugyanúgy nem erőszakos bűntettért elítélt magyar rabok nem élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Gulyás Gergely a Kormányinfón azzal indokolta a gyakorlatot, hogy az amúgy is túlzsúfolt börtönökben túl sok a költsége a külföldi rabok eltartásának. A magyar börtönökben a statisztika szerint a fogvatartottak több mint 13 százalékát külföldiek teszik ki, ami közel 2600 embert jelent.