A gyerek anyja fedezte fel a kicsin az „összetéveszthetetlen sérüléseket”. A rendőrség már nyomoz, de gyanúsított még nincs az ügyben. – írja a szeretlekmagyarorszag.hu
Több alkalommal is megerőszakolhattak egy ötéves kislányt a társai az újpesti Gyermekek Átmeneti Otthonában – írja a Blikk. A rendőrség szexuális erőszak miatt nyomoz az ügyben, de egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.
Az otthonban a szülők rendszeresen látogathatják, sőt akár ki is vihetik a gyerekeket. A cikk szerint
az egyik ilyen alkalommal vette észre az anyuka a kislányán az „összetéveszthetetlen sérüléseket”. Azonnal jelezte ezt a nevelőknek, akik továbbították a vezetőnek.
A Blikk azonban úgy tudja, hogy a kislányt csak másnap vitték orvoshoz, előtte ellátták, megmosdatták, így sok olyan nyom is odaveszett, ami később segíthetett volna a történtek tisztázásában.
Ráadásul a lap azt írja, hogy
az intézetben élő gyerekek közül néhányan többször is molesztálták a kislányt – erről egy az otthonban lakó másik kisgyerek beszélt először a nevelőknek. Az intézetben ennek ellenére mindössze a legutolsó, december 11-én történt abúzus kapcsán indult belső vizsgálat.
A Blikk szerint az intézményt kezelő Újpesti Önkormányzatnál mindeddig tulajdonképpen nem is tudtak arról, hogy mi folyik a gyermekotthon falai közt. Trippon Norbert alpolgármesterhez csak a napokban jutottak el a hírek. A politikus ezután felvette a kapcsolatot a nevelőkkel, és az intézet biztonsági őreivel, akik egybehangzóan erősítették meg neki a gyanút.
Trippon kedden tett bejelentést a rendőrségen. A Blikk érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál elmondták, hogy
szexuális erőszak miatt folytatnak nyomozást, de egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.
A lap úgy tudja, hogy az önkormányzatnál is indul vizsgálat annak felderítésére, hogy mekkora az otthon vezetőjének felelőssége az ügyben. Amíg nem jutnak eredményre, a gyermekotthon vezetője nem dolgozik.