Szlovák oldalakon már megjelent, hogy lehet vásárolni magyar rendszámtáblákat, de a hamis forgalmi engedélyekkel is próbálnak trükközni, hogy hozzájussanak a „jóárasított” üzemanyaghoz. – írja a blikk.hu
Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt, a kormány döntésének értelmében múlt hét péntektől csak a magyar rendszámú autók számára teszik lehetővé, hogy a 480 forintos hatósági áron tankolhassanak a magyarországi benzinkutakon. Arról is írtunk, hogy vannak olyan kisebb kutak, ahol káoszt hozott a szigorított benzinárstop, sőt, néhol az ellátás is akadozik, bár a kétféle hatósági ár miatti átállást például a Shell a kormányrendelet által biztosított határidőn belül teljesítette, így egyetlen üzemegységet sem kellett még ideiglenesen sem szüneteltetni. Ratatics Péter, a Mol fogyasztói szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese ma a Rádió 1-en azt mondta, néhol már lopják a magyar rendszámtáblákat a kedvezményes árú üzemanyag miatt. Mosonmagyaróváron és környékén körülbelül 30 magyar rendszámot loptak el, és szlovák oldalakon már megjelent, hogy lehet vásárolni. Illetve most már hamis forgalmi engedélyekkel is találkoztunk a kutakon
– mondta Ratatics.
Bakos Piroska, a Mol kommunikációs vezetője elmondta, a cég a kormányrendeletet úgy értelmezte, hogy egy, legfeljebb 20 literes kannába forgalmi nélkül is lehet 480 forintért tankolni – írja az rtl.hu.