A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt két, akkoriban kidobóként dolgozó férfival szemben, akik egy kecskeméti diszkóban megvertek egy férfit, majd a bántalmazástól eszméletlen sértettet a közeli vasúti sínek közé fektették, hogy egy vonat elgázolja és ezzel a halálát vonatbalesetnek álcázzák. – írja a blikk.hu
A vádirat szerint a két férfi 2000-ben kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október 1-jén, a hajnali órákban vendégként egy férfi is megérkezett. Nem sokkal később az egyik kidobó odament hozzá, hogy eltávolítsa a szórakozóhelyről, emiatt köztük szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Ennek során a kidobó ököllel, valamint a nála lévő teleszkópos bottal – úgynevezett viperával – megütötte a férfit.
A dulakodásra felfigyelt a kidobó társa is, akivel együtt két oldalról karon ragadták az áldozatot, majd a diszkó főbejáratához vezették, miközben többször is megütötték. A főbejárattól aztán tovább vitték. Menet közben az elsőrendű vádlott a nála lévő viperával megütötte a sértettet, aki a bántalmazásoktól – az eszméletét vesztve – összeesett. Ekkorra az utánuk induló másik kidobó is a helyszínre ért.
A két kidobó – az áldozat bántalmazása miatti büntetőjogi felelősségre vonásuk elkerülése érdekében – úgy döntött, az eszméletlen áldozatot nem hagyják életben. Úgy határoztak, a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák.
Ennek érdekében a magatehetetlen férfit a közelben elhaladó vasútvonalhoz vitték, majd a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. Bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. Az elkövetők számításának megfelelően, a magára hagyott sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a férfi a helyszínen azonnal életét vesztette.
A főügyészség a két férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja, s velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.