Csütörtöktől érhető el 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány. A 100-ak összvagyonának egyéves növekménye akkora, mint amekkora az első ilyen listán szereplők összes vagyona volt 2002-ben. – írja a blikk.hu
A közelmúltban elnyert autópálya-koncesszió nélkül is a leggazdagabb magyar Mészáros Lőrinc a csütörtökön megjelent 100 leggazdagabb magyar című kiadvány toplistája szerint. A felcsúti nagyvállalkozó vagyonát a tavalyi év „zárszámadás” alapján 480 milliárd forintra becsülték a kiadvány szerkesztői. Ez 60 milliárddal több, mint amit a második helyezett, Csányi Sándor magáénak mondhat (420 milliárd). Az OTP Bank első emberének vagyona összességében egy év alatt nem gyarapodott, ami jórészt a bank tetemes tőzsdei árfolyamveszteségével magyarázható – írták. Figyelemre méltó, hogy idén a száz leggazdagabb magyar közé legkevesebb 12,7 milliárd forinttal lehetett bekerülni. A Szakonyi Péter felelős szerkesztő és csapatának számításai szerint az ország első száz emberének összvagyona a válság és a pandémia ellenére sem csökkent, 2021-ben is elérte a 6223,5 milliárd forintot. A növekedés egy év alatt megközelítette a 637 milliárd forintot. Érdekesség különben, hogy ez „szinte fillérre” annyi, amennyi összvagyona az első száznak 2002-ben volt. Az akkor első ízben megjelent kiadásban közölt becslés szerint ugyanis az összesített vagyonuk 632,4 milliárd forintra rúgott.
Mint írták, a listán helyezettként szereplő üzletemberek jelentős része továbbra is az ingatlanfejlesztésben találta meg a számítását, ám egyre többen fektettek be már tavaly is az energetikai szektorba, azon belül pedig a szolár technikába.
A lista első tíz helyezettje megegyezik a tavalyiakkal, bár a sorrend kissé átrendeződött: Felcsuti Zsolt megelőzte Gattyán Györgyöt, Szíjj László Bige Lászlót, Jellinek Dániel pedig három helyet ugrott előre, ami nem független attól, hogy arányaiban az ő vagyona gyarapodott a legnagyobb mértékben (71,4 százalékkal), de a legnagyobb abszolút növekedést – legalábbis az első tízben – a 3. helyre feljött Felcsuti érte el 99 milliárd forinttos plusszal.
A első tíz tehát (zárójelben a változás tavalyhoz képest):
- Mészáros Lőrinc: 480 milliárd Ft (+35 milliárd)
- Csányi Sándor: 420 milliárd Ft (nem változott)
- Felcsuti Zsolt: 345 milliárd Ft (+99 milliárd)
- Gattyán György: 317 milliárd Ft (+12 milliárd)
- Veres Tibor: 254 milliárd Ft (+24 milliárd)
- Jellinek Dániel: 240 milliárd Ft (+70 milliárd)
- Bige László: 201 milliárd Ft (nem változott)
- Szíjj László: 193 milliárd Ft (+16 milliárd)
- Széles Gábor: 191 milliárd Ft (+10 milliárd)
- Kasza Lajos: 136,5 milliárd Ft (+15,5 milliárd)
A szerkesztők a viszonylag stabil hazai gazdaság jelének tartják, hogy idén mindössze négy új szereplő jelent meg a listán. Az egyikük Hermann Kamilla közgazdász, Jellinek Dániel cége, az Indotek Group partnere, kisebbségi tulajdonosa és menedzsmentjének is tagja, akinek vagyonát 36,5 milliárd forintra taksálták, amivel egyből a 46. helyen kezdhet. Hermann Kamilla egyébként a TOP 100-ba került két nő egyike (a másik Schmidt Mária).
Kis-Szölgyémi Ferenc, a létesítménygazdálkodással foglalkozó B+N Referencia Zrt. tulajdonosa, akinek cége az előző évben 480 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, és tíz év alatt megszázszorozta a nyereségét. Kis-Szölgyémi 23,7 milliárd forintos vagyona a 71. helyre volt elég.
Ács Balázs az építő-, főként szigetelőanyagokat gyártó Masterplast Nyrt. révén került fel a listára, 18,1 milliárd forintosra becsült vagyonával a 90.
Lugos Roland az energetikában, azon belül is a napelemes ágazatban meghatározó szereplő a hazai piacon, 16,8 milliárdos vagyonával a 92.
A lista 79. helyezettjének kiléte nincs részletezve, miután a 21,4 milliárd forintos vagyonúra taksált illető nem járult hozzá, hogy írjanak róla és cégéről. A mindössze B. betűvel jelzett vállalkozó szócikkében szinte több a kipontozott rész, mint az érdemi szöveg. Ami kiderül róla, hogy kommunikációs területen érdekelt, cége bevételi rekordot döntött, a tulajdonos több milliárd forint osztalékot vehetett ki cégéből és állami megrendeléseket is elnyert.
A hvg.hu tippje, hogy a B. betű Balásy Gyulát takarja, akinek kommunikációs cégei csak az idei év első 33 napjában 20 milliárd forintnyi megbízást húztak be a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától, de tavaly 3,2 milliárdért vihették a vadászati kiállítás kommunikációját, 12 milliárdért turisztikai kampányokat és kutatásokat, 5,7 milliárdért a kormány gazdaság újraindításáról szóló kampányát, közel egymilliárdért pedig világkiállítási rendezvényeket szervezhettek Dubaiban. Balásy tavaly két, állami megbízásokkal jól kitömött cégéből több mint 4 milliárd forintos osztalékot vett ki. Balásy Gyula egyébként (ezúttal névvel) szerepel a legbefolyásosabb magyarok friss listáján is (28.).
Orbán Viktor az élen
A 100 Leggazdagabb magyar 2022-ben is összeszedte az 50 legbefolyásosabbnak ítélt közéleti szereplőt, akiket 138 fős induló keretből választottak ki 11 politológus pontozása alapján. Az idei listára már nem került fel Áder János leköszönt köztársasági elnök. Utódja, Novák Katalin viszont Áder tavalyi 26. helyénél jóval magasabb pozíciót ért el, nyolc helyet ugorva bekerült a top 10-be:
- Orbán Viktor
- Csányi Sándor
- Mészáros Lőrinc
- Rogán Antal
- Szijjártó Péter
- Matolcsy György
- Pintér Sándor
- Varga Mihály
- Hernádi Zsolt
- Novák Katalin
Sorrendben a negyedik legbefolyásosabb Rogán Antal, akit Szijjártó Péter és Matolcsy György követ. Pintér Sándor belügyminiszternek a 7. hely jutott. Előre ugrott – a lista lezárását követően miniszternek jelölt – Lázár János, aki a 22. helyen szerepel. A legbefolyásosabb ellenzéki politikusnak az értékelést végző elemzők Karácsony Gergelyt tartották, aki a 30. helyre tudott felkapaszkodni. Gyurcsány Ferenc a 35., felesége Dobrev Klára pedig a 43. helyen áll. Érdekes, hogy nem jutott be az első 50 legbefolyásosabb közszereplő közé Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.
A lista hat női szereplője közül ketten a miniszterelnök családtagjai: lánya, Orbán Ráhel (20.) rögtön utána a neje, Lévai Anikó (21.). Ketten kormánypárti politikusok: Novák Katalin (10.) és a kormányból most kieső Mager Andrea (23.), egy pedig kormányközeli ingatlanfejlesztő/közszereplő/megmondóember: Schmidt Mária (24.).