Katonai tiszteletadással fogadták a kiképzés közben Horvátországban meghalt három katona – Radnai Ádám százados, Konrád Dávid főhadnagy és Lőrincz Tamás zászlós – földi maradványait a szolnoki helikopterbázison. – írja az index.hu
A katonai tiszteletadás mellett lezajlott eseményen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere és Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rövid sajtótájékoztatóján elmondta, az elhunyt katonákat a magyar kormány, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti, a gyászolóknak őszinte részvétét fejezte ki. A szoljon.hu helyi lap tudósítása szerint a miniszter sajnálatosnak nevezte az eseményeket, majd hozzátette, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.
VÉGÜL FELSOROLTA A HÁROM HŐSI HALOTT NEVÉT: RADNAI ÁDÁM SZÁZADOS, KONRÁD DÁVID FŐHADNAGY ÉS LŐRINCZ TAMÁS ZÁSZLÓS.
Ahogy arról az Index is beszámolt, június 21-én szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban. A hivatalos közlemény szerint
A MAGYAR LÉGIERŐ 2 AIRBUS H145-ÖS HELIKOPTERE LÉGI KIKÉPZÉSI FELADATOT TELJESÍTETT A HORVÁT LÉGTÉRBEN, AMIKOR AZ EGYIK HELIKOPTER 3 FŐVEL A FEDÉLZETÉN LEZUHANT.
A horvát és a magyar illetékesek azonnal megkezdték a baleset körülményeinek feltárását, pontos tájékoztatást későbbre ígértek.
A magyar honvédelmi miniszter a baleset után arról beszélt, hogy a magyar légierő katonái a zadari légikiképző-központon tartott gyakorlaton vettek részt. A lezuhant Airbus H145-ös gép a honvédség legmodernebb helikoptere volt. Magyarország 2018-ban vásárolt meg egy húsz darabból álló flottát a németországi központtal működő Airbus Helicopterstől.