Mint ismert, január elsejétől átszervezések történtek a Honvédkórházban. Az intézmény egyik része a honvédség felügyelete alatt maradt, míg a civilekkel kapcsolatos feladatokat új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórhá – Honvédkórház nevű szervezet vette át. Az új intézmény irányítása a belügyminiszterhez került, a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő orvosok, szakdolgozók és egyéb nem katonai alkalmazottak szolgálati jogviszonyban folytatják. Az átszervezés azonban nem ment bonyodalmak nélkül, legalábbis ami a fizetéseket illeti, ugyanis több mint kétezer ember vár még mindig az első bérfizetésre. – írja az atv.hu
A dolgozók ugyan kaptak valamekkora összeget a számlájukra, azonban nem annyit, amennyi szerintük havi illetményként járna. A Népszava cikke szerint számos orvos és szakdolgozó nem kapott megfelelő összeget, de voltak ápolók, akiknek 60-100-130 ezer forinttal utaltak kevesebbet. Sőt, azt állítják, volt olyan fiatal orvos, aki mindössze 23 ezer forintot kapott havi bérként. Állítólag az esetek túlnyomó többségében a pótlékokat, béren kívüli juttatásokat nem utalták át az érintetteknek, és amit kifizettek, azt is rosszul.
A januári ügyeleti díjakat a hét elején ugyan megkapták az orvosok, ám közülük többen sokkal kevesebbet kaptak, míg másoknak többet utaltak a számlájukra, mint ami járt volna. Van azonban olyan dolgozó is, aki még nem kapott semmit.
“Eddig két bérfizetés volt, ám egyszer sem sikerült pontosan elszámolni a járandóságokat” – erről Elek Norbert, a Magyar Orvosok Szakszervezetének helyi csoportvezetője számolt be a lapnak. Azt mondta, annak a háromezer embernek a bérelszámolásával vannak gondok, akik az intézmény átalakítása előtt civilként honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban dolgoztak, januártól pedig szolgálati jogviszonyba kerültek.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a lap megkeresésére azt közölte, hogy a problémák kezelése már megtörtént, és az esetlegesen elmaradt járandóságokat hóközi kifizetés keretében utalják a számlákra. Megígérték azt is, hogy a téves adminisztráció miatt nem érhet hátrány egyetlen foglalkoztatottat sem.