Kinevezése óta első alkalommal adta át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat Novák Katalin. A köztársasági elnök az Országgyűlés kupolatermében, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel közösen nyújtotta át a nemzeti kitüntetéseket. – írja a blikk.hu
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából osztotta ki a kitüntetéseket.
Kossuth-nagydíjat kapott:
IFJ. SÁNTA FERENC, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás Magyarország számára kivételesen értékes és korszakos jelentőségű életműve, a 19. és a 20. századi klasszikus és népszerű zeneirodalom magyar stílusban való tolmácsolása és a hazánk zenei kultúrájának részét képező cigánymuzsika magas szintű művelése terén példaadó művészi pályája, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar alapítójaként, művészeti vezetőjeként és vezető prímásaként több évtizede nagy sikereket arató előadóművészi tevékenysége elismeréseként.
Kossuth-díjat kapott:
ADAMIS ANNA zeneszerző, költő, előadóművész Magyarország számára kivételesen értékes, a hazai könnyűzenei életet gazdagító művészi pályája, a legnevesebb zenekarok számára írt ikonikus dalszövegei, generációk életérzését hűen közvetítő és évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő slágerei elismeréseként;
BUKTA IMRE Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes és nemzetközileg is kiemelkedő művészi pályafutása, a kortárs magyar képzőművészet formanyelvét a fotó, a videó és az installáció eszközeivel megújító, a klasszikus paraszti létformát és kultúrát sajátos motívumokkal ábrázoló művészi alkotómunkája elismeréseként;
DRÁFI MÁTYÁS Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a magyar nyelv és kultúra megőrzését elkötelezetten szolgáló, a felvidéki magyarság művelődését meghatározó művészi munkája, a magyar színházművészet határokon átívelő népszerűsítése terén is példaadó előadói és vezetői tevékenysége elismeréseként;
DUBA GYULA József Attila-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, elsőrangú humoreszkeket, szatírákat, novellákat és irodalmi paródiákat is magába foglaló, gazdag alkotói életműve, a felvidéki magyarság létélményét szociografikus alaposságú, mégis lírai magasságokba emelkedő regényekbe és novellákba sűrítő művészete elismeréseként;
KUTAS LÁSZLÓ szobrász- és éremművész Magyarország számára kivételesen értékes alkotótevékenysége és nemzetközileg is nagyra értékelt művészi pályája, szellemes komponálás és választékos anyaghasználat jellemezte, ugyanakkor kivételes formaérzékről tanúskodó művészete, a domborműveken és köztéri szobrok mellett a kisplasztikák, illetve az emlékérmek terén is elsőrangú tervezőmunkája elismeréseként;
MEZEI GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, bútortervező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, a magyar organikus belsőépítészet és a történelmi hagyományú bútorművesség egyik legeredetibb mestereként végzett, a Makovecz-életmű folytatása iránt elkötelezett és példaadó tervezőművészi életműve, szürreális bútorkompozícióival új minőséget és stílust létrehozó művészete elismeréseként;
MIHÁLYI GÁBOR Harangozó Gyula-díjas koreográfus, rendező, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a hagyományt a modernitással mesterien ötvöző koreográfiái és rendezései, az autentikus formanyelvre építve a ma emberéhez szóló kortárs néptáncművészete és közösségformáló társulatvezetői munkája, a Magyar Állami Népi Együttes megújítása terén egyedülálló művészeti és vezetői tevékenysége elismeréseként;
OBERFRANK PÁL Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, színpadon, képernyőn és mozivásznon egyaránt emlékezetes és sikeres alakításai, a magyar kultúra közvetítése iránt elkötelezett, értékteremtő és a kulturális életet gazdagító művészi és vezetői munkája elismeréseként;
ORBÁN JÁNOS DÉNES Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, prózaíró, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során a kortárs magyar irodalmat egyedi stílusú, formailag és nyelvileg is bravúros költeményeivel, prózáival és drámáival gazdagító írásművészete, valamint példaadó irodalomszervező és tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként;
PERÉNYI ESZTER Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, kiváló és érdemes művész, professor emeritus Magyarország számára kivételesen értékes hegedűművészi pályája, a kortárs magyar zene megismertetése iránt különösen elkötelezett előadóművészete és a magyar zenei örökség továbbadásában is kiemelkedően sikeres munkája, értékteremtő művészi, valamint nagy hatású és nemzedékeket inspiráló oktatói tevékenysége elismeréseként;
VITÉZY LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, kiváló és érdemes művész Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként;
ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, gordonkaművészként és karmesterként is kiemelkedő művészete, zenésznemzedékek sorát inspiráló és a művészettel nevelés mellett a kultúraközvetítés iránt is elkötelezett oktatói és intézményvezetői munkája, a Szent István Filharmonikusok vezető karmestereként végzett sikeres és nagy hatású tevékenysége elismeréseként – írta az MTI.
Széchenyi-díjat kapott:
DR. ANISITS FERENC gépészmérnök, nyugalmazott vezetőmérnök, címzetes egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása, a kimagasló magyar mérnöki teljesítmény egyik legjelesebb képviselőjeként a dízelmotorok fejlesztésében elért világszínvonalú eredményei, innovatív és sikeres mérnöki munkája elismeréseként;
DR. GAÁL BOTOND teológus, matematika–fizika szakos tanár, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes, több évtizedes oktatói és kutatói tevékenysége, a keresztyén gondolkodás és a modern természettudományok kapcsolatának református történeti és elméleti alapjának kidolgozása terén kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként;
DR. HORVÁTH TAMÁS LÁSZLÓ állatorvos, kutatóprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes és nemzetközi szinten is jelentős neurológiai kutatásai, a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a nemzetközi tudományos együttműködések kialakítása terén egyaránt kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként;
DR. KAHLER FRIGYES jogtörténész, kutató, nyugalmazott törvényszéki büntetőkollégium-vezető bíró Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, számos történelmi korszakot és témakört felölelő, hiánypótló kutatásai és publikációi, generációk számára meghatározó oktatói munkája elismeréseként;
KAMARÁS KATALIN fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az infravörös spektroszkópia szilárdtestfizikai alkalmazásainak fejlesztése és hazai meghonosítása érdekében végzett iskolateremtő tevékenysége elismeréseként;
KAPTAY GYÖRGY kohómérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen az anyagegyensúlyok, az elektrokémiai szintézis, a határfelületi jelenségek és a nanoanyagok tudományterületén elért eredményei, illetve kiváló oktatói és tudományos kutatói munkája, valamint értékes oktatás- és kutatásszervezői tevékenysége elismeréseként;
KOCSIS KÁROLY geográfus, intézetigazgató egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen a nemzetközileg is jelentős geográfiai-kartográfiai gyűjtemény, a Magyarország Nemzeti Atlaszának megalkotása és kiadása érdekében, illetve a társadalomföldrajz területén végzett, Kárpát-medencei szemléletű kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként;
MAROSI GYÖRGY JÁNOS vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a polimer kompozitok és gyógyszerrendszerek innovatív, biztonságos technológiáinak kifejlesztése és ipari bevezetése terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, valamint iskolateremtő kutatói-oktatói tevékenysége elismeréseként;
MIKLÓSI ÁDÁM etológus, intézet- és tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a kutyák viselkedésének és problémamegoldó képességének vizsgálatával elért, világviszonylatban is jelentős kutatási teljesítménye, valamint a szociális robotok új generációját kialakító etorobotika megalapítása terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;
PÉNTEK JÁNOS nyelvész, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a kisebbségben élő magyarság anyanyelvhasználatának kutatásában, illetve a népnyelv és a népi kultúra viszonyának vizsgálatában elért eredményei, valamint iskolateremtő oktatómunkája és példaértékű szociolingvisztikai, dialektológiai életműve elismeréseként;
DR. RACZKY PÁL régész, professor emeritus, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes, a Kárpát-medence újkőkorának és rézkorának meghatározó kutatójaként végzett iskolateremtő tudományos eredményei, nemzetközileg is nagyra értékelt kutatói, oktatói és tudományszervezői pályája elismeréseként;
DR. SALMA IMRE légkörkémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a légkörkémia és -fizika területén, különösen az aeroszol keletkezésének, kölcsönhatásainak, valamint környezeti, éghajlati és egészségügyi következményeinek feltárásában elért eredményei, nemzetközileg is jelentős kutatói tevékenysége és magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként;
DR. SOLYMOSI-TARI EMŐKE Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a zenetudományi kutatások és a zenepedagógia területén egyaránt jelentős eredményei, az általa szerkesztett és vezetett innovatív, a zene és a társművészetek magas színvonalú terjesztését szolgáló művészeti sorozatok tekintetében is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;
SPERLÁGH BEÁTA neurofarmakológus, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen az agy energiaellátásáért felelős ATP molekula ideghálózatok közötti ingerületátviteli szerepének feltárása terén kivételes tudományos munkája, valamint a magyar gyógyszerkutatás sikeres nemzetközi képviselete terén is kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként;
DR. SZUROMI SZABOLCS kánonjogász, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a középkori egyházi irodalom és kánonjogtörténet területén végzett, világviszonylatban is kiemelkedő és elismert alapkutatásai, valamint az ezekhez kapcsolódó új tudományos módszerek és elméletek kidolgozása, bevezetése és nemzetközi szakmai szinten történő elfogadtatása terén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.