A magyar kultúra napja

Bár Magyarország lakóinak közmegegyezése tette nemzeti imádsággá a magyar Himnuszt, kevesen tudják, hogy a mű hivatalos nemzeti énekké csak az Alkotmány 1989-es módosításával vált, melynek 75. §-a kimondta, hogy” A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”. – írja a blikk.hu

Addig azonban még sok viszontagságon ment keresztül reformkor hajnalán, 1823-ben született vers, amelynek szövegét Kölcsey Ferenc költő, pont 199 évvel ezelőtt, január 22-én tisztázta le és publikálta. Ezért január 22-e a magyar kultúra napja.

Furcsának tűnhet, de Kölcsey műve előtt minden vallási felekezet saját himnuszt énekelt, illetve a magyarok számára hivatalos alkalmakkor kötelező volt a császári himnusz éneklése, ami mellett mint a magyarság kifejezője gyakran felhangzott a Rákóczi-induló is. De ne csodálkozzunk: ahogy a franciáknál 1795-ben, a nagy változás, a forradalom hatására született meg saját nemzeti indulójuk, vagy a német egyesítést, 1871-et követően nemesült meg az egyik hazafias versike és vált 1841-ben német himnusszá, úgy Magyarországon a reformkor és a felemás polgárosodás kényszerítette ki, hogy a nemzeti érzületet egy himnuszban fejezhesse ki az adott kor polgára.

Csak jó húsz évvel később, 1844-ben kapott a Himnusz zenei hátteret: Erkel Ferenc zeneszerző és karmester műve nyerte meg azt a pályázatot, amelyet a költő versének megzenésítésére írtak ki többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által fémjelzett zsűri döntésének köszönhetően.

Újabb két évtizedet kellett várni arra, hogy hivatalos ünnepségen is elhangozzék a teljes mű: a kiegyezési tárgyalások kezdetekor, 1865. december 14-én egyfajta gesztusként Ferenc József császár és magyar király a Himnusz hangjaira vonult az országgyűlést megnyitásakor.

Később törvényjavaslattal próbálkoztak a magyar honatyák, így akarták elismertetni a himnuszt hivatalos ország szimbólumként. A parlament 1903-ban hiába fogadta el a javaslatot, I. Ferenc József nem szentesítette, így maradt a császári himnusz.

A “mindent megváltoztatni akarás” jegyében az 50-es években nagy veszély fenyegette nemzeti éneket. Rákosi Mátyás fejébe vette, hogy újat irat. Erre a munkára fel is kérte az akkori időszak hírességeit, Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát, hogy egy szovjet típusú győzelmi indulót komponáljanak, ám a művészek igyekeztek kibújni a feladat alól. Visszaemlékezések szerint azzal hárították el a hatalom felkérését, hogy “jó a régi himnusz, nem kell új, meg van az már írva, ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.“ Azt nem tudni pontosan, miért hagyott fel a Révai- féle kulturális vezetés a „régi” Himnusz lecserélésével, igaz az 50-es évek első felében csupán hangszeresen, szöveg nélkül hangozhatott el.

Korábbról datálódik viszont egy másik, ma már a történelem lapjaira kívánkozó kísérlet is, hogy megváltoztassák, – ha csak nagyon kicsit is – a Himnusz szövegét. 1939- ben Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter az énekmű egyöntetű előadásáról szóló rendeletében úgy rendelkezett, hogy „a könnyebb énekelhetőség kedvéért” az eredeti vers „hozz rá” szövege helyett a „hozz reá víg esztendőt” énekelendő. Ez a miniszteri szabály természetesen ma már érvényét vesztette, de ennek ellenére jelenleg is két változat él a hajlítás megoldására.

Nem szokatlan, de mindenképp említésre méltó az is, hogy az olimpiai díjátadók forgatókönyve kedvéért sem maradhatott változatlan a magyar Himnusz zenéjének hossza. A díjátadó eseményekhez használt magyar Himnuszt így lerövidítették, felgyorsították, és leszállították a hangnemét. Az Erkel-korabeli verbunkos ritmizálást idéző „gyorsítással” sikerült a NOB lausanne-i archívuma számára 90 másodpercen belüli felvételt készíteni, amely így illeszkedik a nemzeti zászlók felvonásának idejéhez.

A Himnusz létrejöttének emlékére ünnepeljük – szintén 1989-óta – a magyar kultúra napját. A kezdeményezés Fasang Árpád zongoraművész nevéhez fűződik akinek szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”