Lengyelország és Romániai is reagált Vlagyimir Putyin azon kijelentésére, miszerint az országoknak területi követeléseik vannak Ukrajnával szemben. A romániai külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását, Varsó pedig dezinformációk terjesztésével vádolta meg az orosz vezetőt. Magyarország egyelőre nem reagált Putyin szavaira. – írja az index.hu
Mint arról korábban beszámoltunk, Oroszország elnöke az orosz Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából mondott november 4-i beszédében azt mondta, néhány ország, köztük Lengyelország, még mindig nem mondott le arról, hogy bekebelezze Ukrajnát, és visszaszerezze a korábban elcsatolt területeit.
Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy „a lengyel politikai elitben még mindig él a »tengertől a tengerig« nagy ország megteremtésére vonatkozó elképzelés”. Az orosz elnök szerint Varsóban arról beszélnek, hogy Ukrajnának vissza kellene adni azokat a területeket, amelyeket 1939-ben vettek el Lengyelországtól.
Ezeket a területeket erőszakkal adta át Magyarország, Románia és Lengyelország. Ezek teljesen különböző helyzetek. Mi önként, hogy együtt legyünk, a lakossággal együtt adtunk át történelmi területeket, bár a lakosságot senki nem kérte, míg Lengyelországban a háború következtében erőszakkal elvették. Néhány embernek Ukrajnában el kellene gondolkodnia ezen
– tette hozzá az orosz államfő.
Románia reagált a kijelentésekre
A román külügy egy nappal később, november 5-én sajtónyilatkozatban reagált Vlagyimir Putyin kijelentéseire. Mint írták, „a román külügyminisztérium elutasítja az Orosz Föderáció elnökének a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából mondott beszédében elhangzott állításokat, amelyek tévesen azt sugallják, hogy Romániának területi követelései vannak Ukrajnával szemben”.
A honlapjukon közzétett írásban kihangsúlyozták, hogy „az Oroszország által február 24-én kirobbantott agressziós háború a nemzetközi jog elveinek súlyos és brutális megsértése, beleértve Ukrajna szuverenitását és területi integritását is”.
Ezzel összefüggésben Románia újból megerősíti, hogy határozottan támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül
– írta végezetül a román külügyminisztérium.
Lengyelország sem hagyta szó nélkül
Az Új Magyar Szó azt írja, Lengyelország dezinformációk terjesztésével vádolta meg az orosz elnököt ünnepi beszéde miatt.
Olyan pletykákról és álhírekről beszélt, amelyek teljesen távol állnak a valóságtól
– reagált Varsó Vlagyimir Putyin kijelentéseire, miszerint a lengyel vezetést sosem hagyta el annak gondolata, hogy Ukrajna egy részét bekebelezze.
Magyarország egyelőre nem nyilatkozott
Az orosz elnök három országot említett meg az ünnepi beszédében. Románián és Lengyelországon kívül Magyarországot is azok közé az országok közé sorolta, akinek lehetnek területi követelései Ukrajnával szemben.
A felsoroltak közül egyelőre csak Magyarország vezetése egyelőre nem reagált a Vlagyimir Putyin orosz elnök szavaira. Az Index kereste a Külügyminisztériumot, hogy foglaljanak állást az ügyben, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.