
Újabb közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara / Fotó: Police.hu/Blikk
A Magyar Orvosi Kamarában viselt tisztségeinek felfüggesztését kérte az a szabolcsi orvos, akitől együttlétért cserébe cukorbetegeknek szánt készítményt akart fogyás céljából egy magyar sztármodell. – írja a blikk.hu
A Blikk már korábban megírta, hogy egy ismert magyar sztármodell kínált szexuális szolgáltatást egy köztiszteletben álló nyíregyházi háziorvosnak vényköteles, de neki amúgy nem járó, a fogyást elősegítő gyógyszerért cserébe. Az illetők azonban lebuktak és a rendőrség közlése szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés miatt indított büntetőeljárást a 43 éves budapesti nő ellen, valamint vesztegetés elfogadása miatt a 48 éves nyíregyházi háziorvossal szemben.
A doktor elfogadta az ajánlatot, a gyanú szerint az aktus megtörtént, majd ezt követően felírta a cukorbetegeknek szánt készítményt, amelynek ára szúrásonként 35 800 forint – és mellékhatásként fogyaszt. Lapunk megtudta, hogy a kényes ügy másik szereplője, a szabolcsi orvos köztiszteletben álló szakember, szakmai szervezeteknél is fontos pozíciót tölt be, emellett házasságban élő családapa is. A magyar sztármodell egyébként a Blikknek azt állította, fogalma sincs, milyen esetről van szó és gyorsan le is zárta a beszélgetést. A Magyar Orvosi Kamara országos elnöksége most közleményt adott ki a történtek után:
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei háziorvos május 12-én a Magyar Orvosi Kamara országos elnökségének bejelentette, hogy ellene a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat, ezért kérte a kamarában viselt tisztségeinek felfüggesztését a vizsgálat lezárultáig. Ezzel az országos elnökség egyhangúlag egyetértett
– írták a közleményben.