Az ukrán sajtóban szombat délután azt írták: Magyarországon egy „provokatív” sajtótájékoztatót készülnek tartani azoknak a hadifoglyoknak a szerepeltetésével, akik nemrég az orosz ortodox egyház jóváhagyásával érkeztek az országba. A sajtótájékoztatón kötelező lesz Oroszországot dicsérniük, Ukrajnát pedig rossz fényben kell majd feltüntetniük. – írja az index.hu
Csütörtök este az ortodox egyház közleményéből derült fény arra, hogy Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonákat szállítottak Magyarországra. Péntekre kiderült, hogy a program koordinációját Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával is. Mindez anélkül történt meg, hogy az ukrán felet bárki tájékoztatta volna a kárpátaljai születésű foglyok átadásáról.
A történtek miatt Ukrajna péntek délután bekérette a kijevi magyar nagykövetet. Semjén Zsolt utóbb azt is közölte: a hadifoglyok most már szabad emberként tartózkodnak Magyarországon.
Szombaton az rbc.ua ukrán portál közölt újabb információkat a Magyarországra szállított katonákkal kapcsolatban. Az oldal – az ukrán hírszerzésből kapott információk alapján – azt írta:
MAGYARORSZÁGON HAMAROSAN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TARTANAK A KATONÁIK RÉSZVÉTELÉVEL.
Az ukrán hírszerzés szerint ezen a sajtótájékoztatón az átadott katonáknak az orosz ortodox egyházat kell majd dicsérniük, Ukrajnát pedig kritizálniuk. Az ukrán hírszerzők azt is közölték az RBC-vel, hogy egész konkrétan mik hangozhatnak el az eseményen:
A sajtótájékoztatón a foglyoknak el kell mondaniuk, hogy miként mozgósították őket erőszakkal, milyen rossz körülmények közt harcoltak, hogy milyen jó a magyar kormány és az orosz ortodox egyház. Az, hogy a nyilvánosság előtt kritizáljak Ukrajnát, és hálát mondjanak az orosz ortodox egyháznak, feltétele volt annak, hogy elszállítsák őket Oroszországból.
Az RBC-vel az ukrán hírszerzés azt is közölte: nem tudják, hogy jelenleg (Magyarországon belül) pontosan hol vannak ezek az emberek, és semmilyen kapcsolatban nem állnak velük. Annyit azonban tudni vélnek, hogy fegyveres őrizet alatt állnak még mindig, hogy nem mozoghatnak teljesen szabadon, és nem térhetnének vissza Ukrajnába még akkor sem, ha akarnának.
Az ukrán hírszerzők úgy vélik, hogy az oroszok célja az akcióval az volt, hogy javítsák Oroszország és az orosz ortodox egyház megítélését, valamint kijátsszák – ahogy ők mondják – „a magyar kártyát”, és elmérgesítsék a Kárpátalja miatt kialakult ukrán–magyar konfliktust.
A magyar kormány szóvivője először még azt mondta: álhír az egész
A Reuters hírügynökség egy beszámolóban a fentiektől független, de az ügy hátterét nézve érdekes információkat osztott meg a hadifoglyok esetéről.
Cikkünkben azt írták, hogy pénteken, még az Orosz Ortodox Egyház által kiadott közlemény alapján megkeresték a magyar kormányt, és megkérdezték tőlük: igaz-e az, hogy amit az egyház közölt a foglyok átadásáról. A kormány egyik (a cikkben meg nem nevezett) szóvivője erre azt válaszolta:
AZ OROSZ ORTODOX EGYHÁZ KÖZLEMÉNYE „FAKE NEWS”, VAGYIS ÁLHÍR.
Később, miután Semjén Zsolt megszólalt pénteken, és megerősítette azt, hogy tényleg Magyarország jöttek a foglyok, ismét megkérdezték ugyanezt a szóvivőt, de akkor már nem tudták elérni, nem mondott nekik semmit. A Reuters így összegezte mindezt: nem egyértelmű, hogy mi okozta ezt a zavart a magyar kormányon belül.
A Magyarországra szállított hadifoglyok esetével és azzal, hogy mindez jogszerű volt-e, részletesen foglalkoztunk ebben a cikkünkben is.